A keresőoptimalizálásba minden olyan tevékenység beletartozik, melyet azért végzünk, hogy weboldalunk a keresők ingyenes találati listáján minél előkelőbb helyen szerepeljen. Ezzel a látogatószerzési módszerrel lehet elérni a legértékesebb látogatókat, s talán a legnagyobb számban, ugyanakkor viszonylag alacsony költség mellett kivitelezhető.
Az elérhető látogatók száma és értékessége nagyon magas, mert rengetegen használják az internetes kereséseket, és az innen érkező emberek arra kíváncsiak, amivel a honlapunk foglalkozik. Kezdetben rá kell szánni az időt, némi pénzt, később viszont sokkal kevesebbet kell vele foglalkozni, illetve pénzt költeni rá, a látogatók mégis folyamatosan érkeznek. A keresőoptimalizálás a legjobban megtérülő látogatószerző módszer.
Tévhitek a keresőoptimalizálással kapcsolatban
1. Az ingyenes találatok csak kevés látogatót hoznak (HAMIS)
Néhány weboldakészítő cég azzal győzi meg az ügyfeleit (és sajnos sokakat), hogy nem éri meg a keresőoptimalizálással foglalkozni, inkább hirdessenek náluk, és az több száz biztos látogató naponta. Természetesen legtöbb esetben a nagy látogatottság elmarad, de a pénzt már kiadtuk. Az igazság viszont az, hogy a legértékesebb látogatók a találati listákról érkeznek és ez többszöröse a fizetett hirdetésekből érkezőknek (beleértve a Google Adwords kampányokat). Ez persze nem jelenti azt, hogy egyéb látogatónövelési eszközöket nem érdemes használni, de a keresőoptimalizálást semmiképp nem szabad kihúzni a listáról.
2. A kereső megbünteti azokat az oldalakat, amelyeken SEO tevékenységet tapasztal (HAMIS)
Sok olyan dolog van, ami miatt büntetés kaphatunk, de ezek legtöbbje olyan tevékenység, mely megpróbálja becsapni a keresőt (és ezzel a felhasználókat). Ilyenek például a vásárolt bejövő hivatkozások, a kulcsszóhalmozás, a duplikált tartalmak, stb. A keresők azonban nem büntetik azt, ha egy oldal számukra optimális formában tálalja az általa hordozott hasznos információkat. Ennek bizonyítéka, hogy sok olyan információt tesznek közzé, melyek segítik a SEO szakemberek, webmesterek munkáját (pl.: Google irányelvek).
3. Garantálható, hogy egy honlap bekerül az első 5 közé a találati listán (HAMIS)
Soha ne kezdjenek olyan céggel, akik ezt hirdeti magáról. Ez az állítás sohasem garantálható. Egy keresőoptimalizáló cégnek, tanácsadónak sincs ráhatása Google, Yahoo! vagy a Bing keresőjének működésére, adatbázisának tartalmára. E nélkül pedig nem lehet garantálni helyezést. Vagy például honnan tudjuk mit fognak csinálni a konkurensek. Lehet, hogy úgy bekeményítenek, hogy még az első 10 közé sem fogunk bekerülni. Korlátozott továbbá, hogy mennyire lehetséges az oldal módosítása. Számos olyan eset van, amikor nagyon minimális esély van a jó pozícióra (pl.: tisztán Flash oldal, Frame-s szerkezet) Egyszóval csak az garantálható, hogy optimális szerkezetű lesz az oldala, amely előrejutást fog eredményezni a találati listán. Senki nem képes előre garantálni, hogy hányadik helyezést éri el a honlap, vagy meddig lesz jó helyen. Mindenesetre a kitartó, folyamatos, következetes munka mindig megtérül. Persze vannak cégek, akik garanciát vállalnak, de ők sem tudják előre a pontos helyezést, egyszerűen benne van a cég üzleti és ügyfélszerzési logikájában.
4. Ha a META KEYWORDS tagot kitöltjük, azzal optimáljuk az oldalt (HAMIS)
A keresők és a keresőoptimalizálás hajnalán nagyon jó eredményeket lehetett elérni úgy, hogy a META KEYWORDS tagot kitöltötték és a kulcsszavakat nagymennyiségben ismételték a lapon. A keresők könnyen megtéveszthetők voltak, illetve csak az oldal szerkesztőjén múlott mennyire használják ezt ki (persze akkor még jelentősen kevesebb honlap létezett az interneten). Mára a META KEYWORDS tag jelentősége nagymértékben lecsökkent, de nem jelentéktelen. Igaz, hogy a Google a rangsorolási elvben ezt már nem veszi figyelembe, de tapasztalataink szerint, megadása több META elemmel együtt (TITLE, DESCRIPTION) mégis fontos. Ezeknek oldalanként specifikusnak kell lennie, de pusztán ezek megadása ma már nem okoz előrelépést.
5. Az új oldalak nem kerülnek azonnal jó pozícióba (IGAZ)
Egy új oldal beindításakor türelmesnek kell lenni, mert a keresők nem fogják egyből az első helyre emelni azt, még akkor sem ha már optimalizált. Ezt úgy kell felfogni, mint próbaidőt az új munkahelyen, ha az első időszakban megálljuk a helyünket, akkor véglegesítenek, majd az idő elteltével előre is léphetünk.
6. A magas PageRank érték jó helyezést biztosít (HAMIS)
A PageRank érték egy matematikai algoritmus végeredménye, melyet a bejövő és kimenő hivatkozások számát, valamint a hálóban résztvevő oldalak PR értékeit összevetve kapunk. Ennek megfelelően a Google leméri, hogy milyen fontos az oldalunk a világháló többi lapja szerint. Nem ad képet azonban arról, hogy milyen témájú oldalak hivatkoznak ránk, illetve milyen tartalmak érhetők el az oldalunkon. Ha a mi oldalunk témájához kapcsolódó, esetleg konkurens oldalak mutatnak ránk, akkor valószínűleg a mi oldalunk értékes információt tartalmaz a felhasználó számára. Ebből következik, hogy a jó PR érték fontos, de nem garancia a jó helyezésre.
7. A kulcsszógazdag tartalom "mindenható" (HAMIS)
Kétségtelen, hogy rendkívül fontos kritérium az értékes szöveges tartalom. Fontos, hogy az oldalon megfelelő számban szerepeljen a kiválasztott kulcsszó. Az optimális kulcsszósűrűség 2-10% között van, de ha túlzásba esünk, akkor azért büntetés is járhat. A kizárólag a kereső számára elhelyezett, rejtett (pl.: a szöveg és a háttér azonos színű és hasonló megoldású) tartalmak, a kulcsszóhalmozás pedig szinte biztos büntetést vonnak maguk után.
8. Ha kész az optimális szerkezetű, tartalmú honlap akkor mindent megtettünk (HAMIS)
Sok webmester, honlaptulajdonos azt gondolja, hogy ha kész az optimalizált honlapja, akkor mindent megtett és csak várni kell a látogatókat. Az igazság azonban az, hogy a jó pozíció folytonos munkát igényel. Ilyen folyamatos tevékenység a linknépszerűsítés, új tartalmak, finomítások stb. Nem óriási munkáról van szó, de a honlappal foglalkozni kell! (Az elején többet, majd az eredmények elérését követően egyre kevesebbet)
9. A kimenő hivatkozások károsak (HAMIS)
Mint azt már egy korábbi bejegyzésemben taglaltam, az átgondolt kimenő hivatkozások nem károsak, sőt. Amennyiben a látogató számára részletesebb, az adott témához tartozó oldalakra mutatunk az hasznos a Google és a többi kereső szemében, mivel ők a látogatók érdekeit igyekeznek szolgálni.
10. A szponzorált linkek több látogatót hoznak, mint az ingyenes találatok (HAMIS)
Egy új oldal indításakor lehetséges, hogy kezdetben több látogatót hoznak a szponzorált kampányok, de hosszútávon semmiképpen. A legtöbb felhasználó szívesebben kattint az organikus találatokra, ezért bizonyos idő elteltével a szponzorált linkek átkattintásainak száma nem képes versenyezni az ingyenes találatok forgalmával. Azonban mindenképpen hasznosak az ilyen kampányok. Például segítenek eldönteni, hogy milyen kulcsszavakra érdemes optimalizálni az oldalunkat.
11. Az általunk kiválasztott kulcsszavak sok látogatót hoznak (HAMIS)
Rengeteg honlaptulajdonos követi el azt a hibát, hogy összegyűjti a szerinte fontos kulcsszavakat és arra optimalizálja az oldalakat. Sajnos a legtöbb esetben melléfognak. De hogyan is tudhatnánk, hogy mire fog a legtöbb ember keresni? Ennek eldöntésére kiválóan alkalmasak a különböző PPC kampányok (pl.: Google Adwords). Az általunk kiválasztott kulcsszavakat tesztelve tényleg arra optimalizálhatjuk oldalunkat, amire érdemes. Fontos megjegyezni, hogy itt nem csak az számít, hogy mire keresnek a legtöbben, hanem az is hogy az adott kulcsszóra mekkora a verseny. Nem mindig érdemes a legnehezebb kulcsszóra optimalizálni, mert lehet, hogy rosszabb eredményeket érünk el, mint egy olyannal, amire sokkal kisebb a verseny.
Minden ügyfelünknek a vállalat erősségeit és lehetőségeit kihasználó, egyedileg készített designt, egyedi programozás megoldásokat tartalmazó, webáruházat, weboldalt fejlesztünk, mely mögött egyedi CMS rendszer található. Segítségével Ön az oldal tartalmát saját maga, minimális számítógépes ismeret segítségével szerkesztheti.
Minden honlaphoz tartozik egy tárhely, ahova a tényleges tartalmat töltjük fel annak érdekében, hogy az interneten böngésző felhasználók megjeleníthessék weblapjainkat. Ezért egy domain név megrendelése nem elég a weblap elkészítéséhez, hiszen a domain név csak "egy cím", amit begépelve jelenik meg a tárhelyen levő tartalom.
Új céget alapított? Megunta az eddigi színvilágot, LOGO-t? Akkor itt az idő, hogy felkeressen minket! Segítünk kitalálni, mi a legjobb szín, forma, design az Ön hivatalos megjelenéséhez. Kiadványtervezés, webdesign, arculattervezés, logó-, szórólap- és névjegykártya készítés kiadványok, brosúrák, névjegykártyák tervezése.
Ha Ön vagy cége már rendelkezik webtárhellyel, szüksége van egy domain névre, melynek segítségével a látogatók a tárhelyén található weboldalakra léphetnek. Akkor is érdemes domain nevet bejegyeztetnie, ha még nem rendelkezik weboldallal, így biztosíthatja, hogy az Ön vagy cége számára elképzelt címet más nem regisztrálhatja be.
Weboldalának látogatottsága nem megfelelő? Ebben segíthet Önnek a keresőoptimalizálás, amelyet szívesen elmagyarázunk, és elvégzünk. Ezzel lehet elérni a legértékesebb, legnagyobb számban látogatókat.